Az ilyen napokat szeretem

Pont az ilyeneket.

Reggel felkeltünk Balázzsal, én kielégítettem a játék függőségemet és miközben ismét elég nehezen magamhoz tértem, függtem kicsit a facebook nyújtotta játékokon...

Utána kimentünk Berciékhez. Berci szokás szerint cuki volt, elmondta nem egyszer mennyire szeret, imád (jó ezt hallani egy romlatlan és /még/ tiszta gyerek szájából), vettünk pörgentyűt, amiből később a 2,5 és a majdnem 4 éves konkrét Kazinczy-díjas eszmei vitát folytatott 2 percben, hogy az pörgeNtyű, vagy simán pörgeTtyű... Mondanom sem kell, nem tudták eldönteni...(Két igen erőteljes és akaratos jellem találkozott, mondhatni jellem a jellemmel... :D)

Berci ábrázolt engem kavicsokból:

A mosolygós fejet értem. Még a hosszú nyakat is. Az alatta lévő részeket nem tudom értelmezni... :D

Pörgettünk Bercivel, ami még neki nem megy, cserébe már nekem sem... :D Ebédeltünk, ami után Berci  azonnal indulni akart Csillaghegyre a játszótérre. Közben velünk volt Balázs, játszott Bercivel, aztán ebéd után megint olyan jót pihiztünk. Én Balázs ölében, Berci meg az én ölemben. Konkrét családi idill. Teljes nyugalom és béke. (És ezekben a békés pillanatokban szokta a kis hatásvadász közölni: "Eszter és nagyon szeretlek téged!" Amivel időnként könnyet csal a szemebe...) Szóval a szieszta után elindultunk hárman villamossal.

Mivel cukik voltak a villamoson lett új háttérképem:

Berci mai top kérdése: "Eszter! Miért vannak a hidak?" És akkor Eszter elmagyarázta, hogy ha nem lennének, tudnánk átmenni a másik oldalra, csak hajóval, az pedig nagyon lassú, így viszont, hogy vannak hidak, bármivel (busz, autó, gyalog, villamos, léghajó, stb. ...) át tudjunk menni a másik oldalra. Aztán HÉVeztünk is Bercivel, mert Balázs útközben lecsatlakozott. Kis cuki átölelt és bújt hozzám. Amúgy meg be volt  sózva, mert sose ült még HÉVen. Édi volt nagyon. Persze megint elsusogta nagy suttyomban, csak úgy a fülembe, hogy mennyire szeret. Én erre simiztem a homlokát, ismét totális volt az idill, már már undorító :D

Aztán elsétáltunk Csillaghegy és Békás közé Nóriért a bölcsibe. Berci megjegyezte, ő szeretne most már Csillaghegyre menni. Ebben a pillanatban esett le, hogy ő valószínűleg egy olyan helyet várt, ahol egy hatalmas hegy van csillagokból... :D Aztán persze én mondtam neki, hogy már Csillaghegyen vagyunk, amikor is elkezdte összerakni a képet, hogy a hőn áhított csillag kupac itt ugyan nem fog manifesztálódni, de csak ennyit mondott: "A csillagok az égen vannak." Én bőszen helyeseltem, és nem szótam a hullócsillagokról, csak bazsalyogtam magamban.

Aztán Nóri tombolt, Berci furán nézett rá. Elmagyaráztam, Nórinak hiányzik az anyukája, azért hisztizik. Aztán hangyásztak a buszmegállóban, és útközben lezajlott a mér említett Kazinczy-díjas eszmefuttatás.

Befutottunk Lilláért, aki tüneményes volt Bercivel, úgy gardírozta, hogy én ilyennek Lillát még nem láttam. Berci rohangált, ugrált, rosszalkodott, társalgott a csajokkal. Jó volt nézni, milyen ügyes nagyfiú.
Mindegyik felült egy-egy padmaradványra, de mire egybe lekaptam volna őket, már szétszéledtek, csak Berci nem volt elég gyors:

Útközben találtak egy katicát. Pontosabban kettőt, de az egyik elszállt Lilla kezéről. A második (a képen látható) viszont olyan megadóan tűrte a kiskorúak jelentette abúzusokat, hogy szerintem a legkonkrétabban vagy olyan cseles volt, hogy halottnak tette magát, vagy tényleg az örök rétek felett röpködött egy ideje... Nem baj, legalább nyugton volt. :D

Aztán végre kiértünk a játszira. Hát ott volt minden. Tárcsás csúszkáló (az volt a sztár), mászókák, hajó.

Aztán a lányokat leadtuk, aptya meg Maxi (az új autó) pedig jöttek értünk. Berci pedig bambán bámult ki az ablakon és figyelte hol járunk, mert "Én itt még sose jártam.". Amikor hátra néztem pedig mindig eleresztett egy hatalmas béka vigyort, az én kisbékám.