Régóta...

... nem írtam. Nem mintha még bárki ide tévedne. Szépen lassan mindenki megszokta, hogy már nem írok. Ezen viszont változtatni kéne. Mármint nem a leszokott olvasókon, hanem a nem íráson. Így hát igyekszem! Mondjuk felveszem az új évi fogadalom listámba, a nem dohányzás mellé, hogy rendszeresen írok a blogomba. (Igyekszem nem évi rendszerességgel :D) Nah az első lépést megtettem. :)

Készülünk a Hallowen-re :D

Kolleginákkal:

Personalize funny videos and birthday eCards at JibJab!

És a gyermeki kreativitás:

Personalize funny videos and birthday eCards at JibJab!

Én betegre röhögtem magam :D

Az ilyen napokat szeretem

Pont az ilyeneket.

Reggel felkeltünk Balázzsal, én kielégítettem a játék függőségemet és miközben ismét elég nehezen magamhoz tértem, függtem kicsit a facebook nyújtotta játékokon...

Utána kimentünk Berciékhez. Berci szokás szerint cuki volt, elmondta nem egyszer mennyire szeret, imád (jó ezt hallani egy romlatlan és /még/ tiszta gyerek szájából), vettünk pörgentyűt, amiből később a 2,5 és a majdnem 4 éves konkrét Kazinczy-díjas eszmei vitát folytatott 2 percben, hogy az pörgeNtyű, vagy simán pörgeTtyű... Mondanom sem kell, nem tudták eldönteni...(Két igen erőteljes és akaratos jellem találkozott, mondhatni jellem a jellemmel... :D)

Berci ábrázolt engem kavicsokból:

A mosolygós fejet értem. Még a hosszú nyakat is. Az alatta lévő részeket nem tudom értelmezni... :D

Pörgettünk Bercivel, ami még neki nem megy, cserébe már nekem sem... :D Ebédeltünk, ami után Berci  azonnal indulni akart Csillaghegyre a játszótérre. Közben velünk volt Balázs, játszott Bercivel, aztán ebéd után megint olyan jót pihiztünk. Én Balázs ölében, Berci meg az én ölemben. Konkrét családi idill. Teljes nyugalom és béke. (És ezekben a békés pillanatokban szokta a kis hatásvadász közölni: "Eszter és nagyon szeretlek téged!" Amivel időnként könnyet csal a szemebe...) Szóval a szieszta után elindultunk hárman villamossal.

Mivel cukik voltak a villamoson lett új háttérképem:

Berci mai top kérdése: "Eszter! Miért vannak a hidak?" És akkor Eszter elmagyarázta, hogy ha nem lennének, tudnánk átmenni a másik oldalra, csak hajóval, az pedig nagyon lassú, így viszont, hogy vannak hidak, bármivel (busz, autó, gyalog, villamos, léghajó, stb. ...) át tudjunk menni a másik oldalra. Aztán HÉVeztünk is Bercivel, mert Balázs útközben lecsatlakozott. Kis cuki átölelt és bújt hozzám. Amúgy meg be volt  sózva, mert sose ült még HÉVen. Édi volt nagyon. Persze megint elsusogta nagy suttyomban, csak úgy a fülembe, hogy mennyire szeret. Én erre simiztem a homlokát, ismét totális volt az idill, már már undorító :D

Aztán elsétáltunk Csillaghegy és Békás közé Nóriért a bölcsibe. Berci megjegyezte, ő szeretne most már Csillaghegyre menni. Ebben a pillanatban esett le, hogy ő valószínűleg egy olyan helyet várt, ahol egy hatalmas hegy van csillagokból... :D Aztán persze én mondtam neki, hogy már Csillaghegyen vagyunk, amikor is elkezdte összerakni a képet, hogy a hőn áhított csillag kupac itt ugyan nem fog manifesztálódni, de csak ennyit mondott: "A csillagok az égen vannak." Én bőszen helyeseltem, és nem szótam a hullócsillagokról, csak bazsalyogtam magamban.

Aztán Nóri tombolt, Berci furán nézett rá. Elmagyaráztam, Nórinak hiányzik az anyukája, azért hisztizik. Aztán hangyásztak a buszmegállóban, és útközben lezajlott a mér említett Kazinczy-díjas eszmefuttatás.

Befutottunk Lilláért, aki tüneményes volt Bercivel, úgy gardírozta, hogy én ilyennek Lillát még nem láttam. Berci rohangált, ugrált, rosszalkodott, társalgott a csajokkal. Jó volt nézni, milyen ügyes nagyfiú.
Mindegyik felült egy-egy padmaradványra, de mire egybe lekaptam volna őket, már szétszéledtek, csak Berci nem volt elég gyors:

Útközben találtak egy katicát. Pontosabban kettőt, de az egyik elszállt Lilla kezéről. A második (a képen látható) viszont olyan megadóan tűrte a kiskorúak jelentette abúzusokat, hogy szerintem a legkonkrétabban vagy olyan cseles volt, hogy halottnak tette magát, vagy tényleg az örök rétek felett röpködött egy ideje... Nem baj, legalább nyugton volt. :D

Aztán végre kiértünk a játszira. Hát ott volt minden. Tárcsás csúszkáló (az volt a sztár), mászókák, hajó.

Aztán a lányokat leadtuk, aptya meg Maxi (az új autó) pedig jöttek értünk. Berci pedig bambán bámult ki az ablakon és figyelte hol járunk, mert "Én itt még sose jártam.". Amikor hátra néztem pedig mindig eleresztett egy hatalmas béka vigyort, az én kisbékám.

Abigél,

te csodálatos, titokzatos, hűvös, hideg, néma kőszobor...

Elolvastam. Ez annyira izgalmas ez a könyv, hogy azt nem tudom leírni. Bár már némi fogalmam volt a történetről, de ez egy élmény volt!

Beszélhet nekem mindenki Jókai nyelvezetéről... Inkább Szabó Magda nyelvezetére szavazok. Bár bevallom sosem olvastam még ilyen hosszú mondatokat :D De olyan szófordulatokat és kifejezéseket használ, amiket még sosem hallottam, és csodálatosak! (Személyes kedvencemmé vált a párnahéj kifejezés... :) annyira jó!)

Az pedig, hogy ki is Abigél... A sejtésem beigazolódott... :) De az utolsó pillanatig nem egyértelmű! :)

Mindenkinek csak ajánlani tudom elolvasásra! Az ember szeme előtt peregnek az események és a könyv részévé válik olvasás közben! Fantasztikus!

Csíny letudva...

Óóóó igen. Vége. A mai nappal vége Bárczis pályafutásomnak... Elég durva. Eltelt 5 év ( ÖT ÉV...) az életemből, és mintha tegnap lett volna, amikor remegő térdekkel mentem az Ecseri útra, és kerestem, hol a túróban is van az Ecseri 3., és amikor megismertem Rékát, meg HÖK-ös lettem, és a Hallás Tanszéket választottam, és megismertem a többieket, és annyi mindent csináltunk, és a sok órai hülyülések, Tündi néni sírva röhögős kiejtéstanítás órái, amin ő is sírva röhögött a végén, és a PUNCSok, meg a kolibulik, meg Era paprikás krumplija másnaposan, meg a kiskertben ücsörgés, meg a kisbüdös, az anatómia előtti para, és minden minden az öt év alatt, mintha csak tegnap történt volna...
És ettől a gondolattól olyan szentimentális lettem, hogy könnyet csaltak a szemembe. Mert már nem fogunk a plázán ülni, és nem alszunk a bázison, és nem parázunk vizsga előtt, és nem tanulunk éjjel fél5-ig és alszunk 1,5 órát szigorlat előtt, hogy csak délután egykor kerüljünk sorra, és elmúlt, és vége...

És azt hiszem most kezdem felfogni az elmúlt hetek eseményeit és legfőképp a végkifejletet...

A családomnak köszönöm, hogy elviseltek az elmúlt félévben (mert tuti nem voltam egyszerű...), a barátaimnak meg köszi, hogy úgy szerettek, ahogy vagyok. :)

Most megyek bömbizve stresszlevezetni... :D

Végre diplomás lettem....

English and I ... :D

Nos, megszületett a várva várt eredmény. Kicsit parában voltam, mert mindenki mondogatta, hogy előtte fél éveket meg nem 'tom én mennyi időket készült rá, és úristen... én meg mint egy átlag vizsgára, előtte héten elkezdtem megcsinálgatni egy pár feladatsort a gyakorló könyvből, és egy tetves levelet nem írtam meg úgy, hogy azt angoltanár, vagy valami kompetens személy látta volna... mert egyet azért írtam, a magam szórakoztatására. :D

Aztán amint írtam, pénteken, egy nappal előtte kezembe került a másik könyv, és totál káosz pánik, hát inkább gyúrtam  még a magnó hallgatásra és született feleségeket néztem... :D

Aztán jött a szombat... Nah ilyen szarul utoljára az anatómia vizsga előtt éreztem magam... konkrét hányinger, merev arc, mint egy elfuserált zombi... Paráztam, mert nem tudtam, hogy a hallgató barát szövegek lesznek, vagy a féloldalas-miért-nem-angoloztál-te-is-fél-évet-előtte-te-istenverte-marha... típusúak. A hallgató barátak köszöntek vissza. Mondjuk ekkor még mindig hátra volt a végső megpróbáltatás, a levélírás. Én már már imádkoztam, hogy munkára kelljen jelentkezni, persze az nem volt... de cserébe igényeltem egy pingvint a "a-legjobb-barátnőm-szülinapjára-mert-ő-annyira-kedves-és-olyan-jól-bánik-az-állatokkal-hogy-senki-más-nem-lenne-jobb-nevelőszülő-nála" témakörben...
Ezek után a szóbelire már vigyorogva mentem a frissen megismert szóbeli párommal, aki tök jó fej amúgy.
(persze a kiscsaj eddig németet tanult, 3-4 hónapja gyúrt rá az angolra és hát meglett neki, én meg bakker 18 év után csak azért mertem elmenni egy középfokú nyelvvizsgára, mert muszáj a hülye diploma miatt... /bakker 18 éve foglalkozom angollal?!?!?!?!?! .../)
A szóbelin bájosan elcsacsogtunk, szerintem életemben ilyen felszabadultan nem beszéltem angolul :D

Nah de végre az eredmények:

Mivel a beszélőkém még magas szinten áll (az IQ tesztemet is a verbalitásom húzta valami elfuserált szintre... :D), ezért hát a beszédkészségem mind a 3 pontozott részére/feladatára a 25-ből 23-at kaptam, így a max 75 pontból 69-et, ezzel mint egy 93%-ot teljesítve... Beszélni még mindig tudok :D

Hála a született feleségeknek, a beszéd után a kagylózás ment a legjobban, itt a max. 75-ből bezsebeltem 62,5 pontot, 83%.

Az olvasott szövegértés (nem hiába, ijedtemben végre elolvastam a Twilight negyedik részének maradék 400 oldalát, olyan tempóban, mintha magyarul olvasnék... :D) 75-ből 57,5 pontos lett, ami még így is 77%.

Az örök gyengém a nyelvtan... ez meg is látszik, mert ez csak 30-ból 18 pontos lett, kereken 60%-os... ennél azért jobbakat írtam itthon, de ez legyen a legnagyobb problémám :D

És a joly joker, a sztár, amin a lehető legjobban lepődtem meg... a mindenki által közkedvelt, és sokak által sokszor elszúrt, a nagyszerű, a rettegett: levélírás.... (dobpergés) 45 pontból NEGYVENÖT pont, mondhatnám úgy is, hogy 100%... :D Nah erre varrjunk kérem gombot...

A 300-ból így mintegy 252 pontot bezsebeltem, és zsetonjaimat egy 84%-os komplex angol középfokú nyelvizsgára váltottam! :)

(A pontos részletek közlését csak a teljesítmény-orientált neveltetésem kényszerítette ki belőlem, nézzétek el nekem... :D)

Most pedig megyek és ezt megünneplem 3 db álomvizsga tétel társaságában :D

English...

ami egyre szarabbul megy. Töltögetem a teszteket, és az írásbeli részt levél nélkül sikerült ma már csak 61%-osra megírni, ami jó szar... Kicsit a hócipőm tele van ezzel a dologgal, és a sírógörcs kerülget.

Persze a tegnapi szuper felvételi teljesítményem is cseszi az agyam, meg, hogy tök mindegy hanyasra államvizsgázok...

Az is jó, hogy 2 db gyakorló cucc van a nyelvvizsgához, a régebbi k. nehéz, az eggyel fiatalabb meg ember barát, de Mazsi szerint a nehezebb volt életben amikor ő vizsgázott.

Egy maradt, még megnézem a neten milyen vizsgasorok vannak, és ahhoz lövöm be a kedvem, a lelkesedésem, amúgy alapjáraton magam... Mondjuk nem tudom mit parázok, ha nem lesz meg sem történik semmi, mert valószínűleg amúgy sem veszek fel, ami lehet nem is baj...

Utálom Angliát, de az USÁt is...

Beszéljen mindenki magyarul!

Fuccs az ötös diplomának...

Igen, igen, ha tótágast állok, se lesz ötös. Tudom stréber vagyok, tudom! És igen, azt is tudom, hogy senki nem fogja nézni... tudom... de akkor is!

Hogy ez hogy derült ki? 4-es lett a zárótanításom. Mert ha egy négyesed és egy ötösöd van, akkor nem nézik az igyekezeted, meg hogy mondjuk mennyi energiát szoktál belefeccölni az óráidba, neeeeem... inkább megkérdezik azt a részt, ami tényleg nem annyira megy... és az a rész meg persze rögtön a 4-es irányába billent...

Ennek köszönhetően, hiába védtem meg a szakdogámat 5-ösre, mivel a szigorlatom 4-es, most két 4-es és egy 5-össel ott tartok, hogy ha 5-ös lesz az államvizsgám, sem lehet 5-ös a diplomám, mert az úgy még mindig csak 4,5 és persze 4 jegy esetében szerintem is 4,51-től kell megadni az 5-öst... Ergo ha 3-asra államvizsgázom is ugyanott tartok, mintha 4-esre vagy 5-ösre... Persze erre mit mond a tanerő, "dehát az önmagának való megfelelni akarás?" Hát köszi szépen, így az ötödik évem végére, tökéletesen megfeleltem magamnak, tudom, hogy mennyi munkám van a dolgokban (nem kevés...), és akkor legalább nem kell görcsölnöm, hogy hanyast kapok, mert úgyis kukk mind1...

Igen, kicsit zabos vagyok, mert így lehet az ember lelkesedését a lehető legjobban letörni...

Minden és mindenki a helyére került - avagy a világ végre újra teljesen kerek...

Igen.

Most lett teljesen kerek a világ az eddig ellipszis alakjából. Végre visszakaptam a barátaimat, és már nincs az a hülye érzésem, hogy boldog vagyok, de valami még hiányzik.
Visszakaptam a pótapám és a pótanyám. Végre tisztán látunk, átlátunk a rengeteg kamun, ami eddig körül vett, és lassan kezd minden kis puzzle darab a helyére kerülni. Újra jóság van, bármikor írhatok sms-t, meg kommentelhetek, és kiderült, hogy bár mindhárman bumburnyákok voltunk, azért elég erősen meg lettünk vezetve, és ki lettünk golyózva egy másik személy által. Persze az még mindig nem tudjuk ez mire volt jó, de nem is érdekel. Az a lényeg, hogy a 7 év az 7 év, és nem lehet csak úgy elfeledtetni, csak ideig, óráig. De vége azoknak időknek! Végre! Annnnyira jó!

Izelítő:

 

És emellett nekem van a legtündéribb párom, aki megértő, és elfogad olyannak amilyen vagyok, még ha bumburnyák vagyok is néha, és akinél nem tudnék jobbat elképzelni se. Cuki, és imádom! Vele élek csak igazán, még akkor is, ha most a suli sajna mindkettőnk életéből elég sok időt elvesz, de akkor is... Ő a leg-leg! :)

 

Bercivel a játszótéren, mert  ugyanúgy szeretjük Bercit - mintha a miénk lenne :)

 

Tiszavalk city - a nyugalom helye, és legendás "saloon" :D

 

Boriéknál a jelmezes bulájon - a pálya munkás és az óvónéni :D

 

Troli nyíltnap - szeret, és én is őt! :) 

És ez csak egy töredéke a közös életünknek, mert a családi összejöveteleket még nem említettem, meg a geocaching túráinkat (amiket újra be kell iktatnunk, mert sok a pont, amit még nem láttunk!).

Nah és nem utolsó sorban:

 

Érte még a villamos alá is bemászok! :D

Szussz...

Csak egy szusszanásnyi idő van. De 3 hónapja folyamatosan. Szóval ezért van az, hogy semmi időm nincs írni. Pedig élmény az lenne, és le is kéne őket írni, de amikor 6kor kelek, 8tól az oviban vagyok, vagy ott vagyok 3ig, vagy van annyi időm, hogy Balázsékhoz ledobjam a cuccom, és utána menjek hivatalosan bébiszitterkedni. A csajok (Lilla 6 éves, Nóri 2,5) jófejek, imádom őket, bár éppen még vívjuk a magunk kis csatáit, és ezt majd kezdhetem előröl, mert lassan 2 hete nem láttam őket... Nah, amikor náluk végzek, vagyis anya hazaesik a melóból, szegény hulla fáradtan, akkor kicsit még megvacsizunk, anya lelkét is leápolom, szóval kb. 8 óra mire hazaérek... Ez ugye eddig azért volt nagyon jó, mert utána kezdtem el készülni a másnapi óráimra. Vagyis 3 óraterv és minden megvalósítandó vacak hozzájuk... Színezés, vágás, tépés, ragasztás, rajzolás, ötletelés, agybaj kapás... Aztán 11-éjfél fele bedőlés az ágyba...

Most annyiban módosul a dolog, hogy május 2;3;4;6;9 a maradék gyakorlati napom a Heim Pál Gyermekkórházban, valamint a SOTÉn. Utána lányok. Utána nyugi és lányok.

De pontosítok, mert ez így nem kerek. Szóval május 16-án védem a szakdogám. Mivel én küzdöttem ki magamból azt a 100 oldalt, nem hinném, hogy gondot okozna megvédeni... Aztán 26-án felvételi. Mert nekem sose elég a jóból, még 1,5 évet lehúznék a Bárczin, valamit tanulva a rehabilitációról.... Oda el kéne olvasni egy 320 oldalas könyvet, plusz még  200 oldalnyi szösszenetet.

És a legjobb rész itt jön: május 28-án van az utolsó nyelvvizsga, amit még elfogadnak az idei diploma kézhez kapási ügyben... Ergo: 28-án nyelvvizsgázok... khm... hogy is mondjam? Feszített a munka tempó, még mindig. Vettem 2 könyvet, telces nyelvvizsga felkészítős, meg nyomom az angol filmeket minden nap, hogy szokja a fülem az english-t.

És akkor még csavarok egyet a sztorin, mert ha ez még mind nem lenne elég, akkor közben a a tetves rohadt portfóliót is csinálni kell, ami azt jelenti, hogy a 2 hónap alatt megírt összes óratervem, az azokhoz kellő eszközök, a látott gyerekek és intézmények számomra elérhető dokumentációja, a saját véleményem róluk, hospitálási naplók garmadája, vár arra, hogy gépelt formába öntsem, kinyomtassam, és töménytelen mennyiségű iratbugyi rendezzem, azt mappába tuszkoljam, és megrohadjak, míg a 2 nagy és a 4 kisebb mappányi anyagot beküzdjem a tanszékre, tudva az a tényt, hogy a KUTYA SE FOGJA ELOLVASNI...!

Nos ezek mellett nem volt túl sok időm blogolni, pedig zajlik az élet, és lenne mit írni, és ígérem, ha lesz időm, vagy nagyon felbosszant valami, akkor megint  kiírom magamból ide. :D

P.S.: Jó hír: Gyöngyike és a nővérem blogjából újra up to date vagyok, bár Gyöngyös esetében ez 3 napot vett igénybe, mert kb 10-12 oldalt írt, mióta nem tudtam olvasni... :D

Hello Kitti!

Van még egy sztori, amit nem bírok magamban tartani.
Az egyetlen korais gyerekem Kitti, akinek mindene Hello Kitty-s... :D Csodaszép, és annyira cuki, hogy meg kell zabálni! Kitti szívem csütörtökön beteg volt, így mentünk hozzájuk, hogy meglegyen az óraszámom... Kittinek fájt a füle, így hallóka pihent... Mi meg Szandival 80 dB-en üvöltöttünk másfél órán át, hogy legalább valami bejusson a kis hallókérgébe. Persze ő is rá van kattanva már 2,5 évesen is a technikai kütyükre, szóval barátságot kötött a fényképezővel. 35 db képet csináltunk... Utána a gép megadta magát és lemerült... :D
De hogy mennyire megéri a fáradságot, és hogy milyen jó pillanatok vannak, azt a következő képek elárulják. Ez volt a MÁSODIK találkozásunk.... :) (Anyával hárman)

A kreatív...

Nah igen, mióta elkezdődött a gyakorlat pisilni nincs időm elmenni, nem hogy ide írogatni. Szóval bocs minden kíváncsinak, előbb-utóbb írok!
Végre hozzájutottam Gyöngyike blogjához. Nem elég, hogy lassan megint fél éve nem láttam őket, két oldalnyi posztot kellett behoznom... Agyrém. És nem az, hogy sokat ír, hanem hogy nincs időm se olvasni, se írni.

De kezdek nagyon tuti lenni, már megy az óraterv írás fél óra alatt is. A megvalósításhoz még több idő kell, de az mindig függ a témától.

Témáról jut eszembe. Én vagyok olyan jó rímfaragó, mint Gyöngyi, de nekem is van egy gyöngyszemem. :D (az üveg mellett... he-he-he... elég fáradtak a poénjaim mostanság..)
Szóval Miki szívem, az egyik gyakorlatos gyerekem, imádja az X-faktort, abból is a Vastag Csabát. De Miki barátom nem egyszerű gyermek, mert leginkább nem szeret a ki popóján ülni... Szóval kedden posztert fogunk készíteni Csabáról, amihez tegnap előtt éjjel 12kor született ez a csoda:

Kék a szeme,

Haja barna,

Szeretem nagyon,

Jó a hangja!

Lehet lassú,

Lehet gyors,

Nekem mindegy,

Halljam most!

Éjjel-nappal hallgatom,

Dalait meg nem unom,

Posztert teszek szobámba,

Sztár lesz azon, Vastagék Csabája!

Nem tökéletes, de rímfaragásban én ennyire vagyok képes... Amúgy meg egy 5 évesnek, aki szocializációját és mindenét tekintve (kivéve a testi fejlettséget és erőt) egy 3-3,5 évessel van egy szinten, legyen jó :D 

Tomi, másik szívem csücske, a macskákért van oda. Vele macskás plakátot készítünk. A prototípusokról fénykép később. :D

Amúgy jó ez a gyakorlat, csak szarügy közben szakdogát írni, és több a papírmunka, mint a gyakorlat része.... De amúgy élvezem :)

Röviden, tömören...

32ezer karakter, pánik, kétségbeesés, úristen nem leszek kész, sose lesz diplomám, be vagyok zárva, nincs ihletem, utálok írni, már nem is érdekel, de érdekel, mikor látok már hallássérült gyereket, dejó volt Morag Clark, menjünk már és csináljuk, de úristen, bakker mennyi szart kell leírni a portfólióba, minek ez egyáltalán, kontakt órák, nem kontakt órák, de akkor most még mindig nem tudom hétfőn hol és hánykor kezdek, mikor fogom megírni a dolgozatokat, főleg mikor fogom befejezni a szakdogám, mikor leszek Balázzsal, mikor fogok ALUDNI, megint 4 hónapig nem látom apraja falvát, sose lesz ennek vége, miért nem lehet a tetű gyakorlatokat felosztani a korábbi félévekre, miért kell mindent egybe csinálni, mennyi alkohol lehetett bennem, amikor kitaláltam, hogy gyógypedagógus lesz....

Ezek és ezekhez hasonló gondolatok tömkelege cikázik a fejemben... Jók a mindennapok... Én is érvezem őket...

osztálytalálkozó

Bizony, ez is elérkezett.... Az 5 éves érettségi osztálytalálkozó... És mindamellett, hogy ez sziven üt, be kell látnom, hogy nem is vagyok formában. Márpedig amilyen kedves osztály mi voltunk, én nem akarok beszólási alapot nyújtani, úgyhogy mivel hétfő van, és amúgy is itthon punnyadok a szakdoga miatt, kerestem magamnak egy szimpatikus 12 hetes edzéstervet, ami csodát nem ígér, de aszongya legalább a közérzetem jobb lesz és majd meglátom, lesz eredménye is. Nekem ez elég, mert már most fáj a kis popim :D Szóval Harcra fel, akarok menni lájtosan futni, de inkább gyors gyalogolni, és lehet, de hangsúlyozom lehet, hogy elmerészkedek az uszodába is :D

Jah, és Erát fel kell hívnom, mert ez a Zumba Fitness felkeltette érdeklődésemet. :D

bevezetés 1.0

4 oldal, 7239 karakter, bevezetés 1.0 és útban a problémafelvetés felé... :D most már csak meg kéne néznem, hogy kell szakdogát írni, de ez fog most eljönni. :)

szakdoga - bevezetés

Hölgyeim és Uraim, Kedves Olvasók!

Örömteli bejelenteni valóm van: Nem hogy megtörtént szakdoga ügyben az első leütés, de már fél oldalt írtam, ami mindösszesen már 1581 karaktert magában foglal, szóköz nélkül. :D Persze ez még csak a bevezetés, mert még csütörtökön mehetek konzultálni, ahol még pontosítjuk a szakdoga tervezetet... Nem teljesen értem mit pontosítunk rajt, de max. viszem magammal a bevezetőt és elolvastatom azt is. :) Hátha jó lesz.

Szóval eddig sem féltem tőle, hogy nem lesz meg a min. 75ezer karakter, eztán sem teszem :D (inkább arra kell majd vigyázni, hogy a 150ezerbe beleférjek XD)

Nah megyek folytatni.... :)

integrált

Mesi kedvéért.

Szóval a vizsga jól ment, kihúztam a siket szülők gyermekét integráljuk témakört, nagyi halló, velük él, mit tennék, mit mondanék a szülőknek, mit csinálnék az integrációban.
Ötös lett a felelet, de mivel tegnap vittem be neki a hospinaplókat meg az óratervet Lilkával, ezért még nem írta be, mert azt előbb elolvassa. Így jegy majd csütörtökön.

De legalább kompetensebbnek érzem magam integráció ügyben, mint eddig. :D

Úrrá lettem a káoszon

Igen, igen. Végre. Elpakoltam a könyveket, amik  már nem kellenek ebben a vizsgaidőszakban, elraktam a kb 2 hete kimosott és összehajtogatott maradék ruhákat (azért maradék, mert megint a fotelből öltözködést űztem master fokon...), összeszedtem, kilapítottam és kidobtam az üres ásványvizes palackokat (az egész karton itt volt...), elfeleztem a sötét mosni valót, és a fele már a mosógépben kergetőzik, összeszedtem és a helyükre raktam Malacka jegyzeteit is, nagyjából egybe vannak a szakdogámhoz a dolgok, éssssss (dobpergés) rendet tettem az asztalomon. Persze motiváló az, hogy addig se kell integráltra tanulni, de mit tegyek, nem rajondok azért a tantárgyért, és az utolsó vizsga, és bla bla bla...

De többek között azért raktam rendet az asztalon, hogy odaférjek, és tudjak jegyzetelni, szóval most baromi büszke vagyok magamra :D

Zsófinéninél

Reggel bementem Zsófi nénivel a Szent Imrébe. Regisztrálás, ruhatár (mert itt kérem du. 2-ig olyan is van...), aztán fel. 3. emelet. Kicsi várás, Zsófi néni orrot néz, fület néz, elővesz egy gigantikus hangvillát, hallásvizsgál (ismerjük a a hangvillavizsgálatokat, csak rég elfelejtettük őket :D), majd közli: takonyfül. Kössz. :D Aztán csacsogunk a nagyobb nyirokcsomókról, a torok fájásról, és fura dolgokról, amik az orromból jöttek. Aztán mivel a fogamból indult a dolog, a biztonság kedvéért elküld röntgenre, de a lukak légtartóak, szóval nincs nagy gáz.

Lórúgás antibiotikum, de megdumáltam vele, hogy véletlen se augmentin, mert nem vagyunk barátok, vettem normaflore-t mellé, megelőzésképp, napi 2 cataflame 3 napig, orrcsepp... kutyulós, este megyek érte a patikába. Jah, meg gondoltam felturbózom magam a köv. félévre, szóval velem jött egy 30-as Supradyn, attól mindig feltöltődök.

Nah most Nancy, utána szakdoga meg hétfőre tanulás... :)

irány Zsófinéni

avagy a fül-orr-gége matarász... Amúgy imádom a nénit, szóval félre ne értse senki, addig van jó világ amíg ő rendel. Hihetetlen forma a néni, nem lehet nem imádni! :) Ma beszéltem vele, mert ez már nem olyan vicces. Csütörtökön megyek be vele, és megnézzük hol mi a helyzet.

Főleg, hogy tegnap már csak Alienek potyogtak a kis nózimból. :( Ma már a gyomrom fájt a köhögéstől, és nem mertem enni csak alig, mert félek a rókáktól. És a 38 sem 38 már, hanem 38,2....

Úgyhogy csütörtök reggel, megyek a Szent Imrébe Zsófinénivel...

Mazoizmus 2011 - avagy fogzás majdnem felnőtt módra...

Nos, aki az elmúlt pár napban beszélt velem, az tudja mi a helyzet, aki nem, az pedig kap egy kis ízelítőt.

Mindenki tudja, hogy jön a negyedik bölcsességfogam is. Hállelújá... Az első még az első anatómia vizsgám előtt nem sokkal kezdte a mocorgást, a második a második anatómia vizsgánál. Utána már csak fejlődéstan volt Buday bácsinál, így a fogak azt mondták ez smafu. De később jött a hallás anatómiája, és utána a harmadik bölcs fog is helyet követelt magának. Mindezzel semmi bajom nem volt, mert nem volt kellemes, volt egy-egy lázas napom mindegyikkel,aztán viszonylag csöndben gyötörtek tovább. Leginkább időszakosan, de lassan. Mármint retardáltak voltak a kicsikék, és azok is maradtak hál'istennek. Szóval szépen lassan nyomultak előre miután áttörték az ínyem, nem voltak csúnya, rossz, gonosz fogak, akik addig kínozzák az embert, amíg végső elkeseredésében fogorvosért kiált... Kedves, aranyos fogak voltak, akik bár kicsit néha odapörköltek, de harmonikus szimbiózisban voltak képesek együtt élni a többiekkel, és az állkapcsommal.  Nah jó, az első kicsit rakoncátlankodott, feszegette a határokat, de hamar rájött, hogy hol vannak azok a bizonyos határok, és asszimilálódott.

Ám eljött a tavaly nem is tudom, talán augusztusban, amikor észrevettem, hogy mintha a negyedik kis bölcselet helyén is kezdene megkeményedni az íny. A felnőtt kori fogzásról persze tudjuk, hogy azért kedvence mindenkinek, mert a testileg felnőttek testileg felnőtt ínye sokkal keményebb, és sokkal nehezebb áttörni...
Így testileg felnőtt agyammal gondoltam segítek neki, nyomogattam, masszírozgattam, egyszóval piszkálgattam, hogy a kis csücsök hamarabb kezdje meg az ínyt. Nem mondom, hogy hiba volt, de!...

Ahogy teltek múltak a hetek, hónapok, ez a kis piszok rohamtempóban nőtt. hetekig csak azt éreztem, hogy tolja össze a fogaimat. Ezt alapvetően azért nem úgy kell elképzelni, hogy, mint a Szegedi gyors a sorompónál ragadt autót szépen helyire tette, csak olyan kis alattomos módon. De szerencsére nagy kárt nem csinált, csak minimálissal volt kevesebb helye, mint helyigénye. Szóval kialakította magának a helyet igény szerint, és nőtt. És csak nőtt és nőtt. És október környékén begyulladt, de úgy, hogy megint 2 nap láz, 38 fok fölött... Aztán decemberben megint.

Akkor már sejtettem, hogy ez a sötét nagy úr, és mind közül a leggonoszabb... A legjobb rész volt, amikor még csak félig volt kint. Éjszakánként visszatapadt rá az így, de persze ami napközben ételmaradék véletlen bejutott az íny és a fok közé, az ott maradt, és persze éjszaka jól begyulladt. Másnap kínszenvedés a rágás, de nem baj kell, hogy kopjon róla az így , persze a letapadt rész megint feljött, és így tovább, és így tovább.

Persze ez nem volt elég sötét gyermekemnek, eljött a január 5.-e. És az azóta eltelt x nap. Ötödike óta minden nap láz, de nem durva, csak jelzés értékű. 38 foknál egy tizeddel sem feljebb. A fejem? Mintha egy tetves bukósisak vagy nem is olyan asztronauta sisak lenne rajt... Nem hallok rendesen, a szociális hallásküszöböt (30dB) súrolom, szájról olvasok, minden ugyanolyan hangos. De minden, értsd: a mikró, a háztartási gépek, a tv, az emberi beszéd, minden egy tartományban mozog, és konkrétan koktélpartysüket vagyok. Ha nem olvasok szájról, akkor nem értem meg mit mondanak nekem az emberek, ha háttérzaj van... Nice mi? Nem ez a legnájszabb... Bár hál istennek a gonosz kis dög (ez a fogam lenne) volt annyira humánus, hogy legalább a fejem nem fáj ezen anatómiai csatatér kellők közepén, de a torkom majd ki rohad, és hogy milyen új életek laknak az orromban, azt is hagyjuk. Jó hír mondjuk, hogy előbb utóbb mind kijönnek, szóval csak mint motelt használják a légzőszervem... Persze a folyamatos orrfújástól ki vagyok száradva, de inni nehéz, mert fáj a torkom és a nyelés. :D Milyen jó nekem nem? Jah, és köhögök is... Nem elég, hogy reggelente zöld ízűt köhögök, de napközben is a sárga íz kínoz... De legalább felszakad és nem az a mocsok száraz köhögés, amitől viszont jön Vuk :D EZ a pozitív oldala a dolognak.

Meg azt is köszi, te gonosz kis szörnyeteg, hogy megvártad azt az időszakot, amikor nem kell így vizsgázni, meg sehova se menni. És a tegnap esti pálinkától egész kevésbé fáj a torkom.
Viszont ma meguntam a világom hatalmának átvevésére tett kísérleteit a gonosz bölcsnek! Megtámadtam. Végre megint hosszú a körmöm... Igen, igen, fegyverként is használható. És ami a legnagyobb előnye: elég éled, de nem fém, és így nem sérti meg a fogzománcot. De a halott ínyre végső csapást tud mérni!

MUHHHHAAHAHAHHAHA!!!!! :D

Ahogy Gyöngyike fogalmazott egyszer régen a blogjában, BEHÓDOLT GONOSZ TUDATOMNAK! ÉN VOLTAM A GONOSZABB, nem a gonosz bölcs. Szolid 5-10 perces körmönfont kínzással megszabadultunk a felesleges ínydarabtól ami lifegett, és folyton bajt csinált. Persze cserébe dőlt a vér a számból, amit svédcsepp helyi alkalmazásával próbáltam orvosolni, ami nem ment. Aztán megkérdeztem anyát, hogy mégis mit, mondta sózzam be (anyának minden felületi sérülésre a só a megoldás, szerintem ha valaki a közelében levágná az ujját, a helyét is abba mártaná... értem, hogy összehúzza az ereket, meg minden, de pelus is kell hozzá...). Mivel a sózásnak én max. az ételek mentén vagyok híve, hát más eszközt választottam. jött a fogmosás, mentolos fogkrém, majd parodontax, hogy azért a megmaradt ínyt védjük egy kissé. Nem vagyok én magam ellensége! Utána szájvíz. Ez addig maradt a kis számban, amíg már minden zsibbadt tőle, szóval akkor úgy gondoltam, elég lesz. Aztán még egy tantum verdés  torok száj és mit tudom én mi fertőtlenítő cukorka bónuszba, szóval a számnál sterilebb emberi hely jelen pillanatban nincs a világon. :D A vérzés is elállt. :D Ki gondolta volna...

Mielőtt bárki megkérdezné, de eszembe jutott elmenni a fogorvoshoz, de 1. utálom a fogorvosokat. 2. amíg be van gyulladva nem tud vele mit kezdeni, mert az érzéstelenítő nem hat úgy, meg nem tudom én még mi a kifogás. 3. Mire elmúlik a gyulladás eljutok a fogdoktorhoz, addigra én is megoldottam a problémát.

Szóval ujjakat össze, és mindenki szorítson velem, hogy ez a megmérettetés többször ne legyen szükséges, és most már ne gyulladjon be a gonoszgombóc többet. :)

(És mindezt a kálváriát úgy, hogy apának egy bölcsesség foga sincs, anyunak is valami minimális, ha egyáltalán van, de lehet neki sincs...)

Minden amit mond, felhasználható ön ellen...

Ma voltam vizsgázni... A nénit akinél ezt tettük, eddig sem szerettem, de ma sem nyerte el a szívem egyik csücskét sem, de még a peremét sem...
Félreértelmeztem a kapott feladatot, mert azt mondta dolgozzunk ki egy tételt. Nálam a tétel kidolgozás vázlatos, hacsak nem egy könyvből írom ki, mert akkor vannak egész mondatok, úgy egyszerűbb. Meg újrapapírra nyomtam, mert volt a nyomtatóban és utána vettem észre, és bevallom nem akartam újra kinyomtatni, mert napelemből gyártom se a papírt, se a festéket. Mondhatni környezettudatosan gondolkodom...

Szóval húztam, persze pályaorientáció, amivel nincsen semmi gond. Egész kellemes kis tétel, van hozzá tanterv. Mondanom sem kell, hogy még vagy 2 másik tanterv meg van 2 másik tételhez, és mindegyikben vannak hasonló nevű tantárgyak... Én megkérdeztem, hogy nem lehetne-e, hogy legalább a tanterves papírt megkapjam, mert simán összekeverem az órák megnevezését. A papírt készségesen megkaptam. Utána elmondtam mindent tetves órát, hogy heti hány órában, meg mit csinálnak, miért fontos, hogyan csinálják. Utána még egy kis pályaorientációs maszlagot is hozzátettem a másik tételből... A néni 1 azaz egy darab kérdést fűzött hozzá a hallottakhoz... Persze aztán szurkálódva megjegyezte, hogy olyan szépen elmondtam, de mi lett volna, ha nem adja oda a lapot?! Gondoltam magamban, hogy akkor mi a hintaló lábáért adtad oda, ugyan mondd már meg! Persze kedvesen csak annyit mondtam, hogy mivel másik tantervek is benne voltak a felkészülésben, ezért nagy valószínűséggel összekevertem volna a dolgokat, de nem biztos. (Azért kössz a kedvességet...)

Aztán jött a fekete-leves. Kezdtük ott, hogy neki már vagy 50 hallgató megfordult a keze alatt és én vagyok az egyetlen, akinek nem sikerült felfognia, hogy az elejtett félmondataival mit akar látni. Persze voltam minden. Igénytelen, meg összecsapott, de azért ő látja, hogy milyen jól jegyzeteltem, és hogy figyeltem rá az órákon, szóval amúgy tök jó, de nem összefüggő szövegként van megfogalmazva, és ő ezzel így nem tud mit kezdeni. (Sokáig azon gondolkoztam megaláztatásom hanyadik percében fogja beközölni, hogy minden amit csináltam szutyok, és ezt nem hajlandó elfogadni, és jöjjek újra... - szerencséjére nem tette meg.) És különben is, mi az, hogy újrapapír, hogy lehet valamit így kiadni a kezemből, és én lennék legjobban felháborodva, ha az általam tanított gyerekek így adnának be valamit. (Itt csendben, halkan, zárójelben jegyezném meg, hogy sem a halmozottan fogyik, sem a nagyothallók valószínűleg sose fognak nekem nyomtatott dolgozatokat beadni... de ha mégis akkor küldök egy adag bonbont a néninek...) Persze ez még csak a jéghegy csúcsa volt. Mert mint utóbb rájöttem, ha mindent tökéletesen megcsináltam volna se kaphattam volna meg az ötöst, pusztán nevelési célzattal.

Ugyanis. Még annó, amikor minden beadandót meg kellett írni, pont kérdezte a néni, hogy mi a túró bajunk van, miért vagyunk olyanok, mint a moslék. Persze senki nem válaszolt semmit, és a kb. 10. JUHÚÚÚÚÚÚ! felkiáltása után már ideges voltam, és kiszakadt belőlem, hogy mindent most csinálunk, meg szakdoga, meg mittom én. És igen, szidtam a rendszert. Mert más szakokon ilyenkor már mindenki a szakdogáját írja, én vizsgázik még egy pár tárgyból. Mi meg semmi mást nem csináltunk még, mint beadandót írtunk és vizsgáztunk.

Itt szeretném kiemelni, hogy soha nem szidtam a tanáraimat, mert mindannyiukat nagyra tartom, és tisztelem! Lehet, hogy nem értek egyet mindig a módszereikkel, és van amit nem értek, hogy miért úgy van, ahogy, de ez nem a tanáraimnak a szidása. A rendszerrel cserébe van bajom. De mivel a mi évfolyamunk mindig kísérleti volt, ezért mindig is volt bajom vele, és mindig is lesz, azt hiszem.

Szóval az erkölcsi példállódzás a mai nap folyamán: Mit gondolok én, nem szidhatom a tanáraimat, mert negyed annyit sem tudok mint ők, és nekem komoly személyiségbeli gondjaim vannak, mert jó-jó, hogy valaki így odateszi magát, dehát ez mégiscsak nem kívánatos dolog, mert majd amikor dolgozni fogok, és be kell illeszkedni, akkor majd mennyire meg fogok lepődni, mert nem kell az első évben megváltani a világot, mert akkor még csak kussolni kell és pislogni, mint hal a szatyorban, és figyelni meg tanulni, és majd utána lehet csak a személyiséget kibontakoztatni. (Jelentem, jó ideje nincsenek világmegváltó gondolataim, se az első, se az utána következő 40 évre... sikerült kinevelni ezt is belőlem...) Persze ő nem azt mondja, hogy homogenizálódjak, mert egy társaság attól jó, ha színes, de a konklúzió mégiscsak az, hogy fogjam már be a pofámat és tűrjek csendben. Nah ez az, amit én nem szoktam, pláne, ha valaki megkérdezi, hogy mi a bajom.... Mert amúgy ő látja, hogy nagyon okos vagyok, és van ott ész, és precíz is vagyok, (itt valahogy nem érvényesült a 3 jót és egy rosszat mondunk elve...) de ilyen személyiséggel hát ez mind hiába. Mert bezzeg ő. Mert ő neki is volt 3 ilyen kolleginája és hát abból 2-t sikerült megnevelnie, de sajnos a harmadikat el kellett küldeni, mert nem tudott mit kezdeni vele (= nem volt hajlandó behódolni, hát ő az igazgató, gyorsan kirúgta... ez nem gond az én szemszögemből, mert előbb megyek a mekibe dolgozni és mosom ki a sültkrumpliszagot a hajamból naponta, minthogy a halmiknál dolgozzak....).

Persze vannak dolgok amiket nem értek. Többek között hogy jön ő ahhoz, hogy a személyiségemet firtassa? Mert ha olyan tenné ezt aki kezdetektől velem van és tanít, azt mondom, hogy oké. De nem látott belőlem sokat, heti max 2 órát, ha meg volt a heti, mert utáltam az óráit, sose beszéltem vele külön semmiről (igényem sem volt rá sok...), nem látott tanítani, nem látott másokkal. Cseppet sem mondható komplexnek a pedagógiai megfigyelése... Tudom, hogy én vagyok a hüle, hogy felhúzom magam ezen, csak utálom, amikor valaki úgy tör pálcát felettem, hogy nem is ismer! És igenis, az érdekeimet én tudom a legjobban megvédeni, és meg is fogom tenni. És az egyenlőség elvét vallom, és nem fogok behódolni senkinek, csak ha úgy vélem, hogy az az előmenetelem tekintetében fejlesztő hatású! Bocs. Ilyen elszúrt személyiség vagyok, de azt hiszem ez sajnos már nem fog változni!


Amúgy ahogy gondolkoztam, ebben a félévben csak azoktól kaptam ilyen és ehhez kapcsolatos kritikákat, akik most ismertek meg. Érdekes, hogy aki összességében látja a kis útvonalamat, nem piszkál fölöslegesen, hogy túl katonás vagyok, vagy túl erős egyéniség, és társaik...

Sajnálom, de az a rossz hírem van mindenkinek, hogy ez nem fog változni! :)