Régi korok szépsége... :)

Néha elgondolkozom, hogy milyen vicces, fura, groteszk, ám mégis bájos lehetett az a kor, amikor még gardedámot adtak a lányok mellé, vagy zsákba varrták a fiút éjszakára. :D Mennyire bájos, amikor az ember mint az óvodában, semmit nem tud normálisan csinálni, mert zavarban van. Amikor hasra esünk, kiesik a kezünkből minden, elfelejtünk mindent, de a vadtök vigyor a az ember lánya fejére szorul. És persze az egész világ szebb amikor a lovag csak a környéken van. :D Mennyire bájos, amikor nem kellenek szavak, mert egy nézésből vagy mosolyból tudja az ember, hogy mi az ábra. Amikor minden izgi, még az is ami eddig mondjuk átlagos volt. Amikor nem kell görcsölni, mert egyszerűen nem kell. Amikor nem kell magyarázni a dolgokat, csak hagyni történni. Mennyire bájos az, amikor még a fiúk hívják a lányokat randizni, még akkor is, ha ez olyan de olyan nagy lépésnek tűnik. Bájos amikor még nem a rohanó világ a meghatározó, van idő puhatolózni, viccelődni, ismerkedni, úgy ahogy azt rendesen, hagyományosan kell. Mármint tényleg úgy ahogy annak a módja van. Van még ilyen? Mármint van még ilyen. :D