Mert sosem elég...

semmi nem elég... Mert ha épp meggebedek, hogy időpontot találjak, amikor a szakdogámat tudom csinálni normálisan, akkor jön, hogy olvass szakirodalmat, mássz végig egy napot egy utazó gyógypedagógussal, találd ki, melyik napon mész minden héten egyéni társalgást tartani, írjál mesét, találj ki mondókát, ahhoz rajzolj, és találj ki eszközt... fordíts, vegyél fel tesztet, menjél a halál háta mögé hospitálni, találj ki diszkalkulia prevenciós játékot, írjál óratervet, de lehetőleg önállóan, készíts interjút egy felnőtt hallássérülttel, majd ezt még lehetőleg elemezd is, az egyéni dolgaidat vedd videóra, menj a gyermekek házába, ott is egyénizzél, mert az a világ legcsodálatosabb helye (7kor el kell indulni a Moszkváról, h 8ra odaérj... és nem ez a legnagyobb bajom vele, bár tény, hogy nem segíti elő a szeretetem...), és ha ez még mindig nem elég, akkor az utazó tanárral látottakról, a gyermekek házáról, az ott tanítottakról, az egyéni társalgásokról, az óraterveidről, és az összes többi tanításáról mind-mind írjál hospi naplót....

Jah, és még a k. WISC-IV-nél is mindent papírra kell vetni, ha a gyerek tüsszent közben, azt is...
Szerintetek? Nem, éppen meghalni sincs időm....