boldog szülinapot nekem...

Nem elég, hogy tegnap este óta 38 fokos lázam van, a mai nap is gyönyörű. Az előbb konkrétan lezúgtam a galérialépcsőről. Asszem a fájós fül, hoz némi mozgás koordinációs zavart is... Szerintem konkrétan takonyfürdőt vesznek a hallócsontjaim... Szóval a seggem megint fekete lesz egy csíkban, mert ugye a kis puhaságaimra huppantam, de legalább nem a gerincemre. Cserébe a könyökömmel betörtem az ablakot, ripityomra. De legalább volt rajtam pulcsi, és nem vagdosta szanaszéjjel a karom. De lelöktem a legjobban fejlődő, legszebb licsit, és itt nincsen de legalább, mert lelki beteg vagyok, mert leszakadtak a gyökerei, és nem biztos, h túl éli... Nah akkor kapok szívgörcsöt, ha még a licsi is kipusztul.
Szegény Bazsa végig nézte a repülni tanulást, és majdnem agybajt kapott.
Asszem ma már jobb ha meg se mozdulok...

Mert sosem elég...

semmi nem elég... Mert ha épp meggebedek, hogy időpontot találjak, amikor a szakdogámat tudom csinálni normálisan, akkor jön, hogy olvass szakirodalmat, mássz végig egy napot egy utazó gyógypedagógussal, találd ki, melyik napon mész minden héten egyéni társalgást tartani, írjál mesét, találj ki mondókát, ahhoz rajzolj, és találj ki eszközt... fordíts, vegyél fel tesztet, menjél a halál háta mögé hospitálni, találj ki diszkalkulia prevenciós játékot, írjál óratervet, de lehetőleg önállóan, készíts interjút egy felnőtt hallássérülttel, majd ezt még lehetőleg elemezd is, az egyéni dolgaidat vedd videóra, menj a gyermekek házába, ott is egyénizzél, mert az a világ legcsodálatosabb helye (7kor el kell indulni a Moszkváról, h 8ra odaérj... és nem ez a legnagyobb bajom vele, bár tény, hogy nem segíti elő a szeretetem...), és ha ez még mindig nem elég, akkor az utazó tanárral látottakról, a gyermekek házáról, az ott tanítottakról, az egyéni társalgásokról, az óraterveidről, és az összes többi tanításáról mind-mind írjál hospi naplót....

Jah, és még a k. WISC-IV-nél is mindent papírra kell vetni, ha a gyerek tüsszent közben, azt is...
Szerintetek? Nem, éppen meghalni sincs időm....

Háh

Éééés igen. 9 azaz kilenc darab teszt kész. 2 hét alatt 3. Jó tudom, ez nem a legjobb arány, de ezeket a kölköket elcsípni nem olyan egyszerű. Mert órájuk van, mert hallásnevelődnek, mert ebédelnek, mert betegek, mert fáradtak, mindig van valami nyűg. De pénteken megkezdem a 10. tesztet. Háháh!

Mondjuk baráti az, hogy most már lassan tényleg minden nap, de ha nem is, akkor heti 5ből 4 nap kint vagyok a nagyothallóknál, és kezdek torokfájós lenni, meg berekedni. Ma Johannával az utolsó 3 verbális feladat után aszittem megbolondulok. Jó hangosan, szépen artikuláltan beszéltem, hát az eredmény egyenlőre szolid rekedés... Jó lesz ha mindig ez lesz :D

De kilenc kész, és ennek most baromira örülök! :D

Szolid pánik

Szóval a helyzet az, hogy tudom, hogy elég régen írtam. Minden rendben, csak közben elkezdődött a suli, meg kicsit bepánikoltam.
Bepánikoltam, mert már szeptember közepe van, és még sehol nem tartok a szakdogával, ami ráadásul annyira nem is egyszerű, hogy csak leülök, és megírom. Nem hát, mert én olyan rebellis lélek vagyok, hogy a sima könyvtárból kiguberálható szakdoga témák azok smafuk... Naná. :D Mert az uncsi. Így mint már mondtam, kis rásegítéssel maradt a WISC-IV. Mert intelligencia tesztet felvenni olyan egyszerű. Jah... Móka és kacagás az életem. :D

Rájöttem, hogy az baj, hogy én elkeseredek amikor,mint pl. ma is, nem tudják 8 évesen mi az a kilincs. KILINCS! És nem tudja. Mert ha nem megy a gerenda meg a tégla, meg az eszköz, azt mondom, oké, de a KILINCS? Az agyamat dobtam el majdnem. És ugye én nem taníthatom meg nekik. Ez a legrosszabb, hogy ilyenkor nem olyan minőségben vagyok ott, mert még kivételesen érdekelné is őket, mert újdonság vagyok, de egy kanyi betűt nem taníthatok nekik, mert ugye most nem ez a cél. És rájötte, hogy ettől szenvedek. :D Tanítani akarok. Mondjuk inkább egyénibe, mint osztályba, de akkor is.

Nah amúgy örömmel jelentem, hogy 8 teszt készen van. Jó az már annyira nem örömteli, hogy a 20-ból, de valahogy majd csak abszolválom ezt a dolgot. Jó oké, elismerem, pont ettől van a pánikom. De egy hete ilyenkor még csak 6 volt kész, és azóta időközben voltam suliban is, meg 2 napig fetrengtem torzuló arccal, úgy fájt a hasam.

Amúgy mindenki lehet rám büszke is, mert ma odáig fajult a pánikom, hogy még a bkv bizonyos járatain, nevezetesen a 4-6-oson és a 74-es trolin is a WISC-es könyvet bújtam, mert ugye a nyáron ha nem is egy bötűt se, de vajmi keveset sikerált elolvasnom...

Amúgy arra gondoltam, nem tudom kinek mennyire fog ez tetszeni, bár végül is az én blogom, szóval azt írok bele amit akarok, max. nem olvassátok, szóval arra gondoltam, hogy kutakodásaim eredményeit ide fogok beírni, hogy 1 helyen legyenek, és bárhonnan elérhetőek legyenek. Aztán lehet majd egyszer csak Ctrl+C Ctrl+V a blogból bekötött szakdoga lesz, mert ha ide leírok mindent, akár már meg is íródhat. Persze nem lesz ez ilyen könnyű. Egyenlőre csak anyagot akarok gyűjteni ide, hogy majd legyen miből infó-guberálni.

Szóval előre is bocsi, hogy ha valakit az életem érdekel, és a közeljövőben nem azt fogja itt találni, hogy Bazsával mikor hova mentünk, és miket csináltunk,meg hogy vannak Berciék, és mi a helyzet még velem, hanem a pszicho blablát, meg a szakdogám előkészületeit. De most ez tölti ki az életem maradék kis lukait. :)

Hát igen

Csatoltan szép az élet. :)

Tetszik(enek)...

... a sétálgatás az őszben, a kókusztekercs, a hatalmas szempillák, a csíkszem, a nevetőráncok, a gribedli, az illatok, az ingek és az ing nyakú pólók. A normális öltözködési stílus, a sok kacagás, a mosolyok, amilyen és amilyen vagyok amikor vele vagyok.
És még kismillió dolog, de az már az én titkom :)

Régi korok szépsége... :)

Néha elgondolkozom, hogy milyen vicces, fura, groteszk, ám mégis bájos lehetett az a kor, amikor még gardedámot adtak a lányok mellé, vagy zsákba varrták a fiút éjszakára. :D Mennyire bájos, amikor az ember mint az óvodában, semmit nem tud normálisan csinálni, mert zavarban van. Amikor hasra esünk, kiesik a kezünkből minden, elfelejtünk mindent, de a vadtök vigyor a az ember lánya fejére szorul. És persze az egész világ szebb amikor a lovag csak a környéken van. :D Mennyire bájos, amikor nem kellenek szavak, mert egy nézésből vagy mosolyból tudja az ember, hogy mi az ábra. Amikor minden izgi, még az is ami eddig mondjuk átlagos volt. Amikor nem kell görcsölni, mert egyszerűen nem kell. Amikor nem kell magyarázni a dolgokat, csak hagyni történni. Mennyire bájos az, amikor még a fiúk hívják a lányokat randizni, még akkor is, ha ez olyan de olyan nagy lépésnek tűnik. Bájos amikor még nem a rohanó világ a meghatározó, van idő puhatolózni, viccelődni, ismerkedni, úgy ahogy azt rendesen, hagyományosan kell. Mármint tényleg úgy ahogy annak a módja van. Van még ilyen? Mármint van még ilyen. :D