Egy régi szakadt farmerom szárait levágtam, azzal lesz megfoltozva a comb része, mert hát ugye akinek a természet fogpiszkálók helyett combot adott, annak a gatyája is kopik középen. Szóval a levágott száraknál lila és zöld hímzőfonallal (amilyenből a karkötőt is szoktam csomózni) körbevarrtam. Előre hangsúlyozom, hogy nem szándékoztam egyesen megtenni mindezt, és nem kellett csalódnom magamban :D nem lett egyenes :D
Aztán eszembe jutott, hogy a régi repülőnapokról még maradt felvarróm, amit még sehova se varrtam fel, szóval már 2 rajt van, és még van 2.
Kedvenc katona exemnek a kis név-felvarrója is meg, de mivel a jóember vezetékneve Zsíros, azt már mégse varrhatom a farzsebemre :D Bár lehet mosolyt csalnék az emberek orcájára vele :D Ezt még mérlegelem.
Nah de aztán eszembe jutott, hogy annó még a gimiben egyszer rajzoltam egy Ubult az egyik farmeromra, és üvegfestékkel maradandóvá is tettem. Mivel agyi érésem ugyan még nem fejeződött be, de már előrébb tart mint Ubul, és mert éppen megint virágos korszakomat élem, és még mindig imádom a liliom és hibiszkusz virágokat, hát nekiálltam rajzolni.
Egyszerűen meg kell magamat dícsérnem. Nem mintha kételkedtem volna benne, hogy nem tudom megcsinálni, de ez most annyira tuti lett, az én szememben, hogy baromi büszke vagyok magamra. :D Persze telcsivel fényképeztem, szóval ennyire nem rossz a helyzet, de képek igen, bocsi.
Mostmár csak abban bízom, hogy a matrica üvegfestéket is beszívja annyira a farmer, mint a simát!!!!! ;)
A remekmű:
.jpg)
Menj már! Ez baromi jó lett!!! És ebben jössz a repülőnapra?
VálaszTörlésEbbe hát! Hacsak addig le nem rohad rólam :D vagy atomjaira nem foszlik :D mér ne ebbe menjek?
VálaszTörlésde szuper! egyszer szeretném látni rajtad, ami azt jelenti, hogy ahhoz találkozni kell! :) hmm?
VálaszTörlésÉn benne vagyok! Csak legyen a jövő7, mert most vasárnapig bolondok háza van :) Úgy jó?
VálaszTörlésAgyi érésed és kézügyességed fejlődése folyamatban (remélem, egyik sem szűnik meg sosem :o), humorod - hál'istennek - újra a régi :o)
VálaszTörlésSzóval: Büszke vagyok rád!!!
Köszcsi köszcsi :D
VálaszTörlésÍrj fészbukon, amikor neked jó. Én mindig itt vagyok a büdös fővárosban, du 4től 8ig nyomom a pénzkeresetet. :)
VálaszTörlés