Egy meg nem adott csók

Röpült a képzelet

De nemsoká szálla

Leszállott egy háznak

Pántos ajtajába.

Ott állott egy diák

No meg egy leányka

Elbújt a képzelet

Nem állt az útjokna.

A fiú és a lány

Régen találkozott

Témájuk volt bőven

Egy sem unatkozott.

Némán beszélgettek,

Oh dehogyis, halkan;

Boldog volt mindkettő,

S nézték egymást hosszan.

- Hogyan szórakozol?

- Hogyan érzed magad?

- Nélküled az élet

Nekem nem ér sokat.

- Köszönöm kérdésed

Jól érzem magamat.

- A sors mindent megad

Mit csak megadhat.

- Olvastam, táncoltam.

Leveleid vártam,

Külön mindegyiket

százszor elolvastam.

Repesve vártalak,

Reád emkéztem.

Mikor látlak újra

Magamat kérdeztem.

Most végre itt vagy, de

Mit csináljak Veled?

Az örömtől nem t'om

Mit is adjak neked.

Karácsony napja van

Minek a sok beszéd,

Kívánok örömet;

Vagy mást tegyek eléd?

Köszönöm figyelmed,

Hidd el, hogy meghatott,

Mást vártam tőled,

Mit senki nem adott.

A lány nem értette,

Hogy a fiú mit kért,

Más témába kezdett,

Melyet mindkettő ért.

De hiszen István vagy!

- Mindent elfelejtek.

Sok boldog névnapot

Kívánok tenéked.

Kapva-kap a fiú

A jó alkalmon,

Hogy szó helyett végre 

Csókot adjon, kapjon.

Kezet nyújt mindkettő

Boldog egymásnak,

Kezet szorítanak, 

S csókod adnának.

Legalábbis adna

A fiú, de a lány

Ilyet még nem kapott,

Nem is kaphat, nem ám.

Megremeg szegényke

Mint egy kis madárka,

Didereg, fázik is,

Majd forróság járja.

Már majdnem megtörtént

A szörnyű fordulat,

Amely leányokat

Hajadonná avat.

De hisz még "kisleány",

S az akar maradni;

Nem kell a forró csók,

El szeretne futni.

Erős az ölelés,

Elszökni nem lehet,

De kitépi magát,

Szabad máris, s mehet.

Fut is a leányka,

Nem kell kérni kétszer,

Bár örült volna, ha

Erősebb a kényszer.

Búcsúzásul mégcsak

Kezet se fog Vele,

Annál hangosabban

Dobog kicsi szíve.

A fiú biztosan

Hallotta e hangot,

Mert elmosolyodott,

S kézzel intett csókot.

Megállt a képzelet,

Minek menjen tovább.

Megtalálta mindazt

Amit akart, kívánt.

Az ilyen sohse baj,

De akkor már igen,

Ha diákképzelet

Nem áll meg, csak ezen.

Székely Zoltán

1955. december 28.

Kecskemét