Rendben

A belvárosi lakás kis szűk gangján ücsörögve, amikor egyetlen társaságom a felém kacsintgató hibiszkusz virág, alattam a zöld bulisámoly, rajta a békakirályfi feje, amit csókolgatni felesleges, inkább ráülök. Langy szellő lebegteti félig feltűzött, félig göndör fürtökben az ingből kikukkantó vállamra omló tincseket. Rusztikusan giccses, és realistán egyszerű. Felnézek az égre, sehol egy felhő. Az ég pont olyan kék, amilyennek én szeretem. Nincs senki és semmi, csak én és hibiszkusz. Mosolyra szalad a szám, mert nincs más bent, csak nyugalom. Nincs aggodalom, nincs fájdalom, nincs félsz, csak egy mindent kitöltő nyugodt érzés. Hátam az ajtónak, lábaim a korlátnak. Combino csilingel a távolban. Az utca zaja is csak nyomokban ér el ide. És akkor megfogalmazódik egy gondolat: Másfél év után vagy talán még hosszabb idő után végre minden a legnagyobb rendben van. Nem valaki miatt, nem valami miatt, egyszerűen miattam. Mert én olyan vagyok amilyen, és mert minden rendben. :)