Holdacska

Ismét elő jött az érzés, valami hiányzik. Egy lyuk, egy űr tátong benn a szívemben mélyen. Van sok barát, család, gyerkőcök, akiktől nagyon sokat kapok, de valami mégis hiányzik. Egy pillantás. Egy érintés. Egy csók. Egy mosoly, egy nevetés. Valaki aki szeret, akit én is szeretek. Olyannak amilyen.
Kinézek az ablakon, és a Hold krémszínűen sárgállik a fekete éjszakában. És csonka. Ugyanolyan csonka, mint a szívem. Csak az a baj, hogy mire teli Hold lesz, a pici szívem nem lesz teli, mert ez nem így működik. Majd egyszer persze, megint. Majd valamikor. És nem tudom mikor. Érzem én, hogy közel van a valamikor, de nem tudom pontosan mikor. Ez bosszantó. Hol van az az ember, aki ilyennek szeret? Valahol lennie kell. Olyan nincs, hogy nem. Biztos, hogy valahol van. Nem kell a szőke herceg fehér lovon. Bár mostanában a szőkéket is megnézem, ami igen szokatlan tőlem, de nem tudom mi ütött belém.
Nah mind1. Most nem mennek a fennkölt hasonlatok, egyszerűen csak olyan a lelkem, mint ez a Hold a képen.