A barátság 4 évszaka

A barátság olyan mint a természet. Szeszélyes, kiszámíthatatlan, elemi. A barátság minden és semmi. Ölni tud, de ugyanakkor a magasba is repíthet. Megoszt és egyesít. Szép és borzalmas. A barátság bajba keverhet. De ki is húzhat belőle.

Egyszer csak elkezdődik. Egy nap kipattan egy ici-pici kis hajtás a földből. És akkor ez a kis hajtás, kap friss vizet, a szél lágyan simogatja, cirógatja. Kap napfényt, és tápanyagot. Innen is, onnan is. És szépen lassan elkezd nőni. Hoz egy levelet. Kezdetben még nagyon törékeny. Egy erősebb széllökés, húsz cseppel több eső, több vagy kevesebb napfény, mind-mind megölheti. Tönkre teheti. Úgyis, hogy a lágy tavaszi zápor örömmel adja oda magát a hajtásnak, hiszen segíteni akar. De ha minden oldalról elég gondoskodást kap, hoz még egy levelet. És még egyet, és még egyet. Vastagodik a szára. Már erősebb szeleket is kibír. Hatalmas záporokat. Ám még mindig könnyen elpusztítható. Ám  a tavaszi záporok és szellők rendszeresen edzik a cserjét. Egyre erősödik, és egyre kitartóbb lesz. Rájön, hogy ő szereti a amikor levelein a lenyugvó nap arany sugarai lágyan megpihennek, amikor az esőcseppek inni adnak szomjazó gyökereinek, amikor a szellő lágyan tornáztatja a szárát, hogy erősödjön.

Aztán ahogy cseperedik, egyre nagyobb lesz, a szára már fásodik, a levelei lombkoronává érnek. És akkor egyszer csak beteljesedik, és kivirágzik. Beköszönt a nyár, és gyönyörű egészséges fa elpusztíthatatlanná válik. Vagyis majdnem. Mert az ő életének is vannak buktatói. Teljes, érett, gyönyörű, de az orkán még mindig ki tudja csavarni, a tomboló nyári vihar a cikázó villámokkal még mindig fel tudja égetni, és a talajba jutó mérgek még mindig véget vethetnek életének. De továbbra is cirógatja a szellő, itatja a zápor és langyosan szeretgeti a nap. A fa megérti, hogy a napnak néha pihenni kell, hogy a zápor nem eshet örökké, és hogy a szélnek is csendben kell lennie néha. Megérti, elfogadja, és így szereti társait. Hiszen ők is megértik, hogy van amikor csak a zöld levei vannak, de van amikor csodaszép mindenféle színben pompázó virágokat hoz többek közt a kedvükért.

Ahogy telik az idő, vannak záporok és viharok, szellők és erős szelek, selymesen simogató, és kínzóan perzselő időszakok. De a fa továbbra is így szereti őket, ők pedig a fát. És akkor egyre több ilyen időszak lesz. A fa nem mindig érti meg, ha a zápor vadul kopogtat, vagy ha sokáig felé sem néz. Ha a szél folyton csendben van és nem öleli puhán gallyról gallyra. Azt sem, ha ordít vele. Ha a nap kínozza és  folyton hevíti. Vagy ha nagyobb baj van. Ha a számára kedvesek összevesznek. A nap elbújik, az zápor sír a szél pedig tombol. Vagy olykor, ha a zápor húzza fel az orrát és hetekig nem jön elő, a szél is csendben szenved, csak a nap tart ki. Olykor elbeszélnek egymás mellett és elromlik minden. Persze utána helyre áll a béke. De a fa minden ilyen zördüléssel fárad. És beköszönt az ősz. A fa egyre fáradtabb, egyre több a balhé, és nem tudja mit tegyen. Megtanul egyedül lenni, de értékelni az őt támogatókat.

Ahogy egyre fárad, lomkoronája pirossá válik. majd bebarnul és végül a sárga színnel játszik. Magát szórakoztatja. Persze néha meglátogatja a szellő, a zápor, vagy napocska. Órákig együtt vannak, de utána a fa ismét egyedül marad. És amikor végképp belefárad a többiek dolgaiba, lehullajtja ékességét. A tél beköszöntével magára marad teljesen és van ideje gondolkodni. Gondolkodni magán, a többieken, az érzésein, az életén. Persze ez nem baj, mert a tél után mindig jön a tavasz, és kezdődik minden elölről. Egyszerűen csak vannak pillanatok, amikor elfárad, és pihennie kell.

És ha sok-sok éven keresztül végigcsinálják a 4 évszakot, egy idő után nincs az a tornádó, dühöngő vihar vagy szárazság, ami kárt tehetne a fában. És ez a legfontosabb.

Vagytok akikért a fél karomat, de vagytok akikért akár az életemet is. Vagytok akikkel félszavakból is, vagytok akikkel  egész mondatokkal. Vagytok akik nagyon ismernek, és vagytok akik csak most kezdenek. Vagytok akik elfoglaltabbak és vagytok akik többet ráérnek. Vagytok akiket maximálisan értek, és vagytok akiket helyenként nem. Vagytok akikkel órák kellenek és vagytok akikkel elég perceket. Vagytok akikkel fél év után is ugyanott, és vagytok akikkel 2 nap után is nehezen. Vagytok akik önzőbbek, vagytok akik fáradékonyabbak, vagytok akik kedvesebbek, vagytok akik linkebbek, vagytok akik szeleburdibbak, vagytok akik érzékenyebbek. Vagytok akiknek taníthatok valamit és vagytok akiktől tanulhatok. Vagytok nyugodtak, és pörgősek. Mind-mind más és más. De egy a lényeg, VAGYTOK. És imádom mindannyiotokat, egytől egyig, és én igyekszem. Igyekszem odafigyelni, nem elhanyagolni, törődni, kedvesnek lenni, következetesnek lenni. Megérteni. Válaszolni az e-mailekre, segíteni. Napsugarat csempészni a szürke napokba, apróságokkal kedveskedni, bolondozni. Jobb kedvre deríteni. Meghálálni azt a sok jót, amit kapok. Minden nap hálát adni, hogy vagytok nekem! Mert vagytok! És igen, viszonylag sokan vagytok, akik nagyon közel álltok a szívemhez. És köszönöm, hogy vagytok!
És ami a legjobb, hogy az anyukám is a barátaim közé tartozik, nem "csak" az anyukám :)